Sajtó kategória bejegyzései

Jelenkori Láz

A Jelenkor folyóirat szeptemberi számában közlésre került a Lázból két részlet.

Jobb újságosoknál megtaláljátok. (Illetve könyvtárak folyóiratolvasóiban, vagy előfizetéssel a honlapról.)

A könyv beszerzéséről ITT van minden infó.

Reklámok

„… most az egyszer hatalmas élmény volt belázasodni” – Tintapatrónus

Ha vannak lázálmok, akkor minden bizonnyal vannak lázemlékek is… Emlékfoszlányok, élettöredékek, amelyek néha összefüggően lebegnek a szemünk előtt több oldalon át, máskor meg olyan meglepően szakadnak meg és folytatódnak máshol, másképpen, hogy alig van időnk magunkhoz térni.  Gyerekkor, kamaszkor, fiatalkor … az epizódok, a történetek, a gondolatok delíriumi gyorsasággal váltakoznak, egybefolynak, egymásból bontakoznak ki, hogy a végén minden olyan szép egyszerűséggel érjen körbe, mint egy üveg otthonról hozott meggylekvár.

A regény stílusa, a mondatok szerkezete, az egész nyelvezet pedig tökéletesen illik a lázemlékek kavalkádjához. És ezek a mondatok, a néhol lélegzetelállító egy-két szavas mondatok, a váratlan mondat befejezések, megdöbbentő hasonlatok és fanyar humorú szókapcsolatok észrevétlenül és megmosolyogtatva visszahozzák a te saját gyerekkorodat – a te lufid színeivel vagy a te nagymamád hangjával – a saját kamaszkorodat – annak a narancsos vodkának az ízét, amit te ittál vagy a te nagy lázadásaiddal a világ ellen.

» Dorqa teljes írása a Tintapatrónus című blogján.


Ágyban, párnák közt | Szeifert Natália: Láz

„Vén vénáján a láz, / szívós szájában a bláz, / Óz, a nagy varázsló / nadrágjában kotorász.” (Pajor Tamás)

Sz. N. és macskaEgy kis, vékonyka könyvet tartok a kezemben. Borítóján baljós felhők, borult égbolt. Nagy, piros betűk, melyek szinte beégnek a retinámba: LÁZ. Áthúzva egy hőmérő higanyával, mely szintén piros, végig. Jó magas láz. Priznic. Ülőfürdő. Izzadt vergődés vár rám, gondolom, de ott van fehérrel egy név is, fehérrel, mint a nővérek köpenye, fehérrel, mint a hűs hó, tisztaság, fél egészség. Szeifert Natália. Majd ő csillapítja, ha lázban égek, s te nem ápolsz, anyám.

Mit írnak a lázról? Írnak az okairól, a méréséről, a hasznáról, csillapításáról. De mit írnak arról a másik fajta lázról, amely harminchat fokon ég? Semmit. Nem baj, megírja Nati a sajátját. Ez pedig érdekes módon mindannyiunké. Én legalábbis úgy érzem. Belecsöppenek egy kislány gyermekkorába, és azonnal megnyílnak belső kapuim, a fákban, bőr alatt rejtőzködő gyerekkorom. Ki ne lett volna lázas gyermekként? Feküdt volna némi lelkiismeret-furdalással otthon, gondolt volna a kimaradt iskolai órákra, feleletekre? S gyógyult volna fel, majd normalizálódott testhővel épült volna vissza az iskolarendszerbe? Ugye mindannyian megéltük ezt. De némelyikünkben ott maradt a láz. Kimondom, lázadás. Persze nem tudjuk, hogy mi lázadunk, ezek az ösztöneink. Lázadunk, nem tetszik a rendszer, lázadunk, mert igazságtalan a világ. Ez nem a kamaszkor, ez nem a dackorszak, ez az élet. Életellenes lázadás. Mert miért nem az az élet, hogy azt csináljuk, ami jólesik? Amit úgy érezzük, hogy kellene hogy csináljunk? Ehelyett alkalmazkodnunk kell, behódolni, kompromisszumot kötni, kegyesen hazudni, kegyetlenül megalkudni. Már kisgyermek kortól.

Olvasás folytatása